Uncategorized

Nyiragongo

A Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő aktív vulkán egy hete került a nemzetközi hírekbe, amikor újabb kitöréséről számoltak be a közeli kétmilliós nagyváros, a Kivu-tó partján épült Goma lakói. Itthon a Telex olvasói Harangi Szabolcs részletes írásából ismerhették meg a kitörés részleteit és hátterét. Goma lakosságának egy része – emlékezve a legutóbb 2002-ben történt kitörésre, amikor a láva bejutott a városba, mintegy 400 ezer embert kellett kitelepíteni, és 250-en vesztették életüket – menekülőre fogta. A szomszédos Ruanda is megnyitotta a határait.

A láva május 22-én a Nyiragongo dél-délkeleti oldalán tört a felszínre. Először keletnek indult, de aztán egy újabb folyam déli irányban elérte Goma repülőterét. Maga a kitörés ezúttal szerencsére csak néhány órán át tartott. A jelentések szerint 35 fölötti halálos áldozatot jórészt a kitörő pánik számlájára írhatják.

Az Etna mellett ez az a vulkán, amely lávafolyásaival településeket tud lerombolni – írja a fent idézett cikk. A kitörés után íródott, már a tanulságokat is összefoglaló folytatásában pedig arról is szó esik, hogy a terület igencsak túlnépesedett, a település pedig az előző kitörés óta eltelt szűk két évtized alatt óvatlanul szinte felkúszott a közeli vulkáni hegy oldalára. Így a vulkáni katasztrófa veszélye megnőtt.

A Kivu-tótól északra fekvő terület felett gyakoriak a felhők. A Copernicus program Sentinel-2 műholdjainak kamerái elől ezek most is eltakarják a Nyiragongót és környékét. A kitörés után, május 27-én készült felvételek speciális színezésével, amelyhez az emberi szemmel láthatatlan rövidhullámú infravörös (short wave infrared, SWIR) sávot is használtuk, azért a felhők fehér színétől némileg elüt, lilás színben tűnik fel a vulkántól délnyugati irányba szálló füst. Ez a Kivu-tó fölé (alul középen) is eljut. Hogy a Nyiragongo vulkáni kúpja pontosan hol is helyezkedik el, az egy két nappal korábban (május 25-én) készült Sentinel-1 radaros műholdkép segítségével pillanthatjuk meg. A radaros földmegfigyelő műholdak ugyanis átlátnak a felhőzeten. A két kép a csúszka elmozdításával hasonlítható össze.

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2021 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A kitörés kezdetekor nem volt egyértelmű, hogy a műholdképek közepén látható – pontosabban az optikai Sentinel-2 képen éppenséggel nem látható, csak sejthető – Nyiragongo, vagy a tőle mintegy 13 km-re északnyugati irányban (a radaros képen balra felfelé) található Nyamuragira tört-e ki. Goma városa a vulkán déli oldala és a tó között terül el.

Kapcsolódó linkek: