Uncategorized

Villámárvíz Nagyatádnál

Július 26-án a hajnali órákban a Rinya-patak áradása elsodorta a közúti hidat a 68-as főút Nagyatádot elkerülő szakaszán. Az eredmény a Nagyatádi Városi TV drónfelvételén jól látható.

Somogy és Zala megyében a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék következtében több utat és hidat is elmosott a víz, több száz embert kellett ideiglenesen kitelepíteni otthonából. Nagyatádon a város négy kútjából hármat elöntött a megáradt Rinya, ezért leállt a város ivóvíz-szolgáltatása – számolt be róla a helyi Atádhír portál. A helyiek szerint emberemlékezet óta nem volt példa ekkora áradásra.

Az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2 műholdpárosának tagjai 5 nap időkülönbséggel, július 21-én – vagyis még jóval az áradás előtt – és éppen 26-án, néhány órával az események után (dél körül) repültek el Nagyatád felett. A 21-ei felvétel idején teljesen felhőmentes, 26-án viszont több mint 90%-ban felhővel borított volt a táj. De szerencsére épp a várost északról elkerülő úton megsérült híd és környezete jól megfigyelhető volt akkor is a világűrből.

Alább ugyanannak a műholdképpárnak két változatát mutatjuk be. Az árvíz előtti és utáni állapotok közti különbség a csúszka elmozdításával összehasonlítható. Először a valódihoz közeli színekben látható a táj (a 26-ai képen a vékony felhőzet miatt kissé homályosabban).

(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

Lent viszont olyan színezést alkalmaztunk, amely zölddel a növényzetet, kékkel a vízzel borított területeket emeli ki. A Sentinel-2 műholdak kamerái a látható és infravörös fény tartományában 13 különböző hullámhosszon érzékenyek, ezeknek a felvételeknek a megfelelő kombinálásával hatásosan ki lehet emelni a felszínborítási különbségeket. (No és persze – ami még fontosabb – komolyabb tudományos vizsgálatokat, gyakorlati alkalmazásokat és szolgáltatásokat is lehetővé tesznek.)


(Képek: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A Sentinel-2 képek legjobb felszíni felbontása nem a lehető legfinomabb, 10 m-es. Viszont készítésük után gyorsan és bárki számára szabadon hozzáférhetők – ezért tudjunk mi is már másnap megmutatni a helyzetet. A felbontás tehát nem teszi lehetővé, hogy a kép közepén levő hídon megsérült útfelületet azonosítsuk. Annál jobban látható, hogyan áradt meg a Rinya, mennyire nagy területet borított el a víz. Az özönvízszerű esőzés nyomán a szántók mélyedéseiben keletkezett ideiglenes „tavak” is szép számmal megfigyelhetők.

Kapcsolódó linkek: