A vulkánok egy sor látványos módon adhatnak jelet működésükről. Sűrű füst- és hamufelhőket eregethetnek, forró lávafolyásokat és -tavakat hozhatnak létre, kőomlásokat és földrengéseket idézhetnek elő, sőt időnként a tengerek felszíne fölé nőhetnek, új szigeteket hozva létre. Az egyik ritkább, kevésbé ismert, de időnként igen feltűnő – ezúttal a világűrből is jól megfigyelhető – jelenség a habkövekből álló úszó szigetek keletkezése.
Tenger alatti vulkánokról van szó, amelyek kitörésük alkalmával gázokat és kőzettörmeléket juttatnak a vízbe. A lávából megszilárduló, lyukacsos habkődarabok sűrűsége kisebb a vízénél, így annak felszínén úsznak. Ilyen habkőszigetet fényképeztek augusztusban a Csendes-óceánon a földmegfigyelő mesterséges holdak. Alább először az amerikai Landsat-8 OLI (Operational Land Imager) műszerének augusztus 13-án készített képét mutatjuk be.
Hajósoktól már augusztus 7-én érkezett bejelentés a megkezdődött vulkáni aktivitásról, 9-én pedig már úszó habköveket is láttak a környéken. A NASA Terra műholdjának felvételein először augusztus 9-én detektálták az úszó habkőszigetet egy tenger alatti vulkán fölött. Néhány napon belül az áramlások délnyugati irányba sodorták, majd augusztus 22-ére újból egy kicsit északabbra került és kissé kiterjedt, de még mindig látható volt. Szakértők szerint a jelenségért egy névtelen, Tonga közelében fekvő tenger alatti vulkán (18,325° déli szélességnél és 174,365° nyugati hosszúságnál) lehet a felelős. Utoljára 2001-ben jelentettek innen aktivitást, a tenger alatti hegy csúcsa kb. 40 m-es mélységben lehet.
A következő kép az európai Copernicus program egyik Sentinel-2 műholdjának a műve, a hozzá tartozó dátum 2019. augusztus 21. Az előző Landsat-8 képpel összehasonlítva valóban megfigyelhető a habkősziget mozgása és alakváltozása is.
Mindkét nagy látómezejű műholdképen feltűnik zöld színével a Tongához tartozó, lakatlan Late-sziget. A nagyjából kör alakú, csupán 6 km ármérőjű, a tengerfelszín fölé 540 m-rel emelkedő kis sziget valójában egy olyan vulkáni kúp csúcsa, amelynek az aljzattól mért magassága másfél kilométer.
A habkőszigetek több hétig vagy hónapig, de akár évekig is egyben maradhatnak, lassan haladva a tengeri áramlásokkal. Elsőre nem is gondolnánk, milyen ökológiai jelentősége lehet az ilyen úszó kődaraboknak: a rajtuk megtelepedő tengeri élőlények nem csak otthonra lelnek, de akár nagy távolságokba utazhatnak a segítségükkel. A műholdképeken látható habkősziget az előrejelzések szerint Ausztrália felé tart. Bár jelenléte a hajósok számára nem feltétlenül kedvező, a remények szerint pozitív hatása lehet a Nagy-korallzátony élővilágára. Szerencsés esetben ugyanis a milliónyi kődarab algákat, csigákat, kagylókat, korallokat szállíthat oda, gazdagítva az amúgy a klímaváltozás és a tengervíz felmelegedése miatt igencsak veszélyeztetett élővilágot.
Kapcsolódó linkek:
- Az úszó habkősziget Landsat-8 műholdképen (NASA Earth Observatory)
- Az úszó habkősziget Sentinel-2 műholdképen (ESA)
- A Nagy-korallzátony az űrből (Sentinel blog, 2017. június)
- Queensland (s)árvizei (Sentinel blog, 2019. május)