Uncategorized

Színes foltok a Nápolyi-öbölben

Ehhez a különleges képhez a Copernicus program Sentinel-1 műholdpárosának több száz felvételét kombinálták, a címben említett színes foltok is ennek köszönhetőek. A Sentinel-1 holdak a mikrohullámú tartományban dolgoznak, az apertúraszintézis elvét alkalmazva. Jeleiket lebocsátják a Föld felé, majd a felszínről a műhold antennájának irányába visszaszóródó jeleket detektálják. A radaros módszerrel felhős időben vagy akár éjszaka is megfigyelhető a felszín. A nyugodt vízfelületek a radaros amplitúdóképeken sötétnek (feketének) tűnnek, hiszen a függőlegeshez képest oldalirányban érkező rádióhullámok nem a műhold irányába verődnek vissza. Nem úgy például a vízen úszó, több irányba néző fémfelülettel rendelkező hajókról, amelyek erős radarvisszhanggal vétetik magukat észre a képeken.

Ilyen hajók láthatók a Tirrén-tenger egyik olaszországi öblét, a Nápolyi-öblöt mutató képen. No de miért ennyi, és miért ilyen színesek? A hajók nagy számára a magyarázat, hogy nem egyetlen radaros műholdképről van szó, hanem három év több száz képének kombinációjáról. A 2017-es képekhez pedig a kék, a 2018-asokhoz a zöld, a 2019-esekhez pedig a vörös alapszínt rendelték. Így az állandó helyben maradó radaros szórófelületek – mint például a városok építményei vagy a kép jobb oldalán látható Vezúv – szürkéseknek, fehéreknek tűnnek. A mozgásban levő – hisz egy-egy több napos időkülönbséggel végzett műholdas mérés idején természetesen nem ugyanott tartózkodó – hajók viszont színesek.

A Nápolyi-öböl és hajói több száz Sentinel-1 radaros műholdkép összegzésével. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017–2019 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A sok különböző Sentiel-1 radarkép összegzéséből látványosan kitűnnek a fő hajózási útvonalak, illetve az is, hogy mely kikötőkben horgonyoznak általában a vízi járművek. A nagyobb tengerjáró hajók elsősorban Nápoly kikötőjéből jönnek, illetve oda tartanak, ahogy azt az öbölben sugárirányban szétterjedő színes pontsávok találkozási helyén, a kép felső részén, középtájt láthatjuk. A nápolyi Olaszország egyik legforgalmasabb tengeri kikötője. Tőle nyugati irányban (a képen bal oldalt) Pozzuoli inkább a kisebb hajók, jachtok állomáshelye, s innen indulnak a kompok a közeli szigetekre. A parttól messzebb fekvő, nagyobb területű Ischia a termálvizeiről nevezetes, mellette a kisebb sziget Procida.

Távolabb, déli irányban (a nagy kép alsó részén, középen) Capri szigete ismerhető fel, a Sorrentói-félsziget folytatásában. (A földtörténet korábbi időszakaiban Caprit még nem választotta el tengerszoros a földnyelvtől.) A festői, a turisták körében is népszerű sziget északi és déli oldalán is feltűnő, hogy mennyi kisebb hajó horgonyoz a közelben – ezt mutatja a kép fenti, kinagyított részlete. Hasonló, bár némileg kisebb kiterjedésű „pontfelhők” tűnnek fel az összegzett radaros műholdkép alapján a félsziget partjainál is.

A Nápolyi-öbölről készült érdekes Sentinel-1 alapú képet az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési videósorozatában mutatták be. (Forrás: ESA)

Kapcsolódó linkek: