Felszínváltozások a mexikói földrengés nyomán

Posted on

Június 23-án délelőtt, helyi időben fél 11 előtt erős földrengés rázta meg a Mexikó déli részén fekvő Oaxaca állam területét. A 7,4-es magnitúdójú földmozgás nyomán több ezer épületben keletkezett kár, a lakosság egy részét ki kellett telepíteni, és szökőárriadót is elrendeltek. Ahogy ilyen természeti katasztrófák után szokás, a kutatók a lehető leghamarabb elkezdték elemezni a Copernicus program Sentinel-1 radarműholdjainak az esemény előtt és közvetlenül utána gyűjtött adatait, hogy képet kapjanak a földrengés okozta felszínmozgásokról.

Mexikó a Föld szeizmikusan aktív régiói közé tartozik. Területe három nagy tektonikus kőzetlemez (Észak-amerikai-, Kókusz- és Csendes-óceáni-lemez) találkozásánál fekszik. Az ország déli része alatt az Észak-amerikai-lemez ütközik a Kókusz-lemezzel, ez utóbbi a másik lemez alá bukik – ezt nevezik szubdukciós zónának. A rengéseket a lemezt felépítő kőzetben folyamatosan felgyülemlő rugalmas feszültség időnkénti hirtelen felszabadulása okozza.

A június végi Oaxaca rengés epicentruma – a rengés keletkezési pontja fölötti felszíni pont – Santa María Zapotitlán városától 12 km-re délnyugatra volt. Még aznap egy sor erős utórengést detektáltak, 24 órán belül pedig további ötöt.

A tudomány mai állása szerint a földrengések kipattanásának pontos helyét és idejét nem lehet előre jelezni. De a műholdradar-interferometria módszerével nagy területre kiterjedően, pontosan meg lehet állapítani, hogy a rengés milyen hatással volt a felszínre.

A képeken látható interferogram a Sentinel-1A és -1B műholdak adatai alapján készült. A színskála a műholdirányba visszaszórt jelek fázisváltozását szemlélteti, ami a felszín koszeizmikus deformációjára vezethető vissza. Egy, a kéktől a liláig terjedő skála egy teljes (2π) ciklus fáziskülönbségének felel meg a képen. Ez hullámhosszba átszámítva kb. 55,5 mm-t jelent. Ahol a térképen kis kiterjedésű területen gyorsan „váltakoznak” az interferogram színei, ott volt a legjelentősebb elmozdulás. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2020 / feldolgozás: ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Csendes-óceán partja közelében, ahol az epicentrum volt, az elmozdulások megközelítették a fél métert. A Sentinel-1 műholdpáros mérései arra is módot adnak, hogy ne csak a műhold látóirányába eső mozgásokat térképezzék fel, hanem felbontsák azt függőleges és kelet–nyugati irányú komponensekre. Ehhez az kell, hogy a két különböző irányú – északtól délre, illetve délről északra tartó – műholdpályákról, vagyis eltérő látóirányokból érzékelt adatokat kombinálják. Már tervezik az Európai Űrügynökség Harmony (korábbi nevén Stereoid) radaros tudományos küldetését, amely egy harmadik nézőpontból is végezhet megfigyeléseket, lehetővé téve akár a mozgások felbontását a tér mindhárom dimenziójában. Maga a Sentinel-1 sorozat – amely elsősorban nem tudományos, hanem szolgáltatási célra készült – várhatóan még hosszú évtizedekig szolgálja majd az ilyen irányú kutatásokat, hiszen az Sentinel-1C és -1D műholdak építése rendben folyik, és még idén elkezdik a következő műholdgeneráció tervezését.

Kapcsolódó linkek: